A Torontói Filmfesztivál legkülönösebb meglepetése idén kétségtelenül Louis C.K. új filmjének előre nem sejtett világpremierje volt. A dolog olyannyira friss és váratlan, hogy hősünk néhány héttel a TIFF előtt maga hívta fel a programigazgatót azzal, hogy épp vágja az általa írt-dirigált-főszerepelt művet, és ha esetleg akad még hely, szívesen bemutatná a kanadai közönségnek (nyilván azonnal akadt). A film legelső nyilvános vetítésekor egyébként maga a közönség sem tudta, kinek a filmjét fogja látni, ami azért is kiemelten fontos volt C.K. számára, mert a közönség ösztönös reakcióját figyelve még a fesztivál alatt is csiszolta a film ritmusát és két vetítés között vágta a jeleneteket.
Nem arról van egyébként szó, hogy C.K. valami különös szerzői ötlettől vezérelve hermetikusan elzárta magát a külvilágtól és saját elefántcsonttornyába zárkózva dolgozott volna a filmen. Saját bevallása szerint csupán annyi történt, hogy nem verte nagy dobra a produkciót és mivel a saját pénzét használta, totális kontrollt gyakorolt minden, így a marketing tudatos mellőzése felett is. C.K. nagyon szerette volna, ha a közönségnek nincsenek előre berögzült prekoncepciói, ami persze rögtön megdől, amint meglátjuk a nevét a stáblistán. Az I Love You, Daddy ugyanis organikus része és logikus folyatása az életműnek, így aki ismeri a vonatkozó fellépéseket vagy a Lucky Louie és Louie világát, az nagy vonalakban tudhatja, mire számíthat.
